|
PC DOKIM
A számítógépe háziorvosa !
 |
Akinek a Mi problémánk nem problémát,
hanem megoldásra váró feladatot jelent.
|
 |
A hipermarketek korát éljük.
Az esetleg csábítóan alacsony ár ellenére hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról,
hogy vannak termékek, melyek megvásárlásához kevés, ha csak levesszük a polcról.
Ezen termékek közé sorolhatjuk a számítógépeket, és annak tartozékait, kiegészítőit,
illetve alkatrészeit is. Hozzáértő gondos vásárlás, és szakértő összeszerelés nélkül
számítógépünk sok kellemetlen pillanatot okozhat.

A mikro-, kis-, és középvállalkozások a legritkább esetben engedhetik meg maguknak
főállású informatikus alkalmazását,
így gyakran kényszermegoldásokkal (saját kivitelezés, ismerős, beugró informatikus)
próbálják üzemeltetni informatikai rendszerüket.
Érdemes kockáztatnia felépített vállalkozását?

Ezt ne várja meg !
Cégeknél, de otthon is komoly (sokszor pénzben kifejezhetetlen) problémát jelenthet,
ha egyik percről a másikra nem működik a számítógépünk.
Vagy működik, de nem azt csinálja, amit szeretnénk.
Ilyenkor (ha már minden ismerőst végigkérdeztünk, hátha van ötlete)
nincs más megoldás, mint a szerviz.
Kihúzgálunk minden kábelt, felpakoljuk a gépet, bepakoljuk az autóba,
vagy végigbuszozunk vele a fél városon.
Napokat várunk, aztán ha kész van, ugyanez vissza.
Ha minden jól megy, igaz napokon belül, de újra használható számítógépünk van.
Miután sikerült megtalálnunk hogy melyik kábel hová való,
végre megnézhetjük az e-mail-eket,
megkereshetjük a szükséges telefonszámot, stb.
Szerintem ez egy rémálom...
Ezt a néhány napot, és fáradtságot szeretném megtakarítani Önnek!

Elege van a "majd jövök" tipusú rendszergazdákból?
Sokaknak ismerősek a "jövő héten jövök", "majd megoldom" idézetek,
amik szállóigévé váltak a "szomszéd rendszergazdáktól"
A megoldás ahhoz, hogy ezek az idézetek csak rossz emlékek legyenek,
közelebb van, mint gondolja!

Na nem erre a megoldásra gondoltam! :-)
Informatikusa megbetegedett vagy szabadságra ment?
Úgy érzi magasak az informatikai háttér üzemeltetésének költségei?
Bízza külső partnerre a rendszerüzemeltetést,
hogy mindig csak a ténylegesen elvégzett munkáért fizessen, ezzel csökkentve kiadásait.
Amit Ön kap:
Üzembiztos rendszer...
Felszabadult emberi erőforrás...
Szakmai hozzáértés...
Kedvenc PC DOKIM szolgáltatásai:
PC-k, notebook-ok karbantartása, eszközfrissítése, új eszközök beszerzése, beépítése.
*
Új konfiguráció beszerzése, összeállítása és folyamatos karbantartása
egyéni igények szerint.
Szeretne egy számitógépet, de nem tudja milyet?
ÖN megmondja mit szeretne rajta futtatni,
PCDoki pedig összeszereli - kedvező áron.
Gépeit kipróbált minőségű, bejáratott márkájú alkatrészekből állítja össze,
megtartva a normális árszínvonalat.
Nem a mennyiségre, inkább a megbízhatóságra törekszik,
ezért konfigurációit nem szeretném hipermarketes társaival összehasonlítani.
Az alapgép mellett megtalálja a csomagban a billentyűzetet, egeret, és a hangszórót is.
Természetesen kívánsága szerint elhagyható, vagy módosítható bármely összetevő.
*
Számítógépház teljes kitakarítása.
Számítógépe az elektromosság és a ventilátorok miatt vonzza a port,
ami rövid távon zúgást, hosszú távon akár rövidzárlatot is okozhat.
Ezért legalább negyedévente egyszer erősen ajánlott a számítógépház teljes kitakarítása,
ami az alkatrészek egyenkénti portalanításából áll.
*
Szoftver legalizálás, szoftverpark felmérése.
Az Ön igényeit szem előtt tartva javaslat optimalizált, esetleg ingyenes szoftvercsomagokra.
A szükséges szoftverek, operációs rendszerek beszerzése, telepítése,
frissítése, beállítása, karbantartása.
*
Víruskereső és irtó programok telepítése, frissítése, konfigurálása.
A számítógépes vírusok, férgek, trójaiak, reklám és kémszoftverek
komoly károkat okozhatnak nem megfelelő védekezés esetén.
Nem elég a víruskereső programot rendszeresen futtatni,
azok vírus-adatbázisa is rendszeres frissítésre szorul.
Fontos a megbízható szoftveres vagy hardveres tűzfalak használata is,
valamint a körültekintő böngészés, letöltés, illetve levelezés.
*
Felesleges programok, eszközök eltávolítása, optimalizálása.
A felesleges, nem jól eltávolított programok a számítógépet lelassítják, esetleg lefagyasztják,
ezért mindenképp érdemes rendszeresen karbantartani, és töredezettségmentesíteni.
*
Internetes hozzáférés kialakítása, beállítása.
*
Adatmentés, archiválás.
(CD, DVD lemezre, merevlemezre, FTP szerverre, stb.)
Ha valami elromlott, akkor már csak az segíthet a költséges fizikai mentésen túl,
ha adatainkról biztonsági másolatot készítünk,
vagy készíttettünk az adatvesztés bekövetkezése előtt.
*
Számítógépes hálózatok tervezése, kivitelezése, bővítése és javítása.
*
Informatikai szaktanácsadás.
Számíthat rá, mert nem csak orvosolja a problémát, hanem tanácsokkal látja el a
számítógép meghibásodásának minimálisra csökkentése érdekében.

Barátságos árak - gyors, minőségi munka,
Budapesten és környékén, a hét minden napján,
az Önnek legkényelmesebb módon:
otthonában, munkahelyén, igény szerint elszállítással.
Az Ügyfelek elégedettségéért !

Elérhetőség: Kovács Zoltán

06-20-528-5240
|